Miután nagyapám meghalt, aki nem mellesleg 6évig élt velünk, nagyon kész voltam. Rá pár hónappal egy ismerősöm bátyja elhunyt balesetben és láttam rajta azt amit annak idején én éreztem, neki még rosszabb is volt mint nekem. Eléggé megérintett a dolog, akkor írtam ezt, de sose adtam oda neki végül.
Elolvasom »
2009-ben írtam az Otaku Shakai.hu \ Cosplay.hu \ Moonlight Meido teaház közösen meghirdetett manga történet pályázatára. Így hát érthető hogy a téma hasonló egy mangához. 16oldal
Jó szórakozást hozzá.
Elolvasom »
Kinnt még esik,könnyet mégse hullat.
A sötétben történt,bár el nem bújtak.
Minden percben csillag gyullad
mely az égtől tovább sose juthat.
Mint a másodpercek, sorra múlnak,
emlékként még fel-fel gyúlnak.
Kinnt még esik,könnyet mégse hullat.
A sötétben történt,bár el nem bújtak.
Minden percben csillag gyullad
mely az égtől tovább sose juthat.
Mint a másodpercek, sorra múlnak,
emlékként még fel-fel gyúlnak...
Reggel ugyanúgy felkelt mint mindig,én pedig követtem őt.Az ágyától a konyháig. A lakásából az utcára. Minden lépésében ott voltam.
Úgy követtem,hogy végig egy lépéssel előtte jártam,nehogy valami baj érhesse. Megálltunk a zöldségesnél,és vett magának pár darab almát amit nem az úton tervezett megenni,talán majd a munkahelyén.
Néha ahogyan csak követem,nekem is eszembe jutnak emlékek.De a legtöbb csak foszlány és igazából nem is érzem úgy hogy fontos lenne számomra.Egyik sem gerjeszt bennem érzelmeket.Talán ez is része.
Mikor a lámpa pirosra vált,igen,ez az a pillanat amit annyira szeretek mindennap. A nap még éppen hogy csak "pislákol",én pedig szépen lassan odalépek hozzá és megállok mellette. Oldalra fordulok és azt gondolom. -A szőke hajához tökéletesen illik a napfelkelte.- S mikor zöldre vált a lámpa,ismét együtt indulunk el. Ő minden reggel nézelődik egy kicsit,engem már annyira nem érdekel az hogy merre megyünk. Figyelem ahogyan a szél játszik a hajával.
A munkahelyére megérkezve ő bemegy,én pedig legtöbbször kinnt várom meg. Ez így sokkal diszkrétebb és talán kicsit olyan,mintha hozzám jönne amikor kijön. Folyton rajzol,azt hiszem ez a munkája.
Amíg ő bennt van,én csak vagyok. Nem gondolkodom és nem teszek semmit. Csak várok...rá.
Nem támadnak fel bennem emlékek arról hogy milyen voltam vagy hogy miket csináltam. Vagy hogy hol éltem.
Még róla sincsenek emlékeim. Mégis rá vigyázok mindennap,az hogy kell-e?;részlet kérdés. Én így érzem jól magamat.
Tudom hogy magányos,még se tudom hogy miket gondol. Tudhatná,hogy én mindig itt vagyok vele. Talán jobban érezné magát.
Nem kételkedem abban hogy mellette van a helyem. Mégis úgy érzem,szomorú vagyok hogy semmit se tehetek. Azt se tudom mi voltam és hogy mi lettem.
Én csak vagyok,itt és most. Vele.
Hazafele indultunk. Minden lámpa villogott,ő pedig kilépett. Egy autó jött,amit nem vett észer,én megpróbáltam megrántani a vállát hogy figyeljen. De semmi sem történt.
A létezés tudatom megingott,-mit tehetnék?- Eközben egy másik kéz hátrarántotta az autós elől,ami egy gyalogosé volt.
Láttam a rémültséget az arcán,de nem tudtam megnyugtatni.Semmit se tudtam tenni.
Míg a fiatalember,megfogta a kezét és még azt is megkérdezte hogy jól van-e.
Az út következő részén a szokásosnál jobban lemaradtam, és rossz érzéseim támadtak.
Talán nem is azért vagyok mellette hogy vigyázzak rá, hanem mert egész egyszerűen csak ezt akartam?
Az önzésem miatt vagyok még itt...?
Ez a nap más. Tényleg más.
Az nap este nem néztem hogyan alszik el. Most elősször mióta itt vagyok..
Éreztem hogy nekem is aludnom kell egy kicsit.
Nem tudom hogy ő érezte-e valaha,de engem megnyugtatott hogy úgy alszok el hogy ő itt van.
Elolvasom »
A tudós elvesztette azt aki a legfontosabb volt számára, vele a mosoly is eltűnt.Mindent félreállított a célja érdekében, vissza akarja fordítani a visszafordíthatatlant,az időt..
Elakarja mondani hogy sajnálja, hogy nem tud mégegy olyat találni mint ő,neki csak ő kell.
El akarja mondani újra és újra,hogy ő a legcsodálatosabb.
Körbe-körbe járt,a saját farkát kergető farkas. Számok és ábrák...áthúzott egyenletek,relytéjek. A legnagyobb szégyen a tudósnak,a megmásíthatatlan. Senki sem mondta hogy könnyű lesz.
A kérdések a tudományban,maga a tudomány haladása, a tudomány mégsem beszél olyan hangosan mint a szív. Előrről akar kezdeni mindent,meghallgatni a titkait és válaszolni a kérdéseire. Senki se mondta hogy ez ilyen nehéz. Csak jönne vissza és mondaná hogy szeret,máris indulna. Vissza akar menni a kezdethez. Félre tette a tudományt,hogy megmásítsa a megmásíthatatlant,a farkát keregető farkas. Vissza akar menni a kezdethez.
Elolvasom »
Draw with me - Rajzolj velem
"- Veled akarok lenni
- Velem vagy.
Csak az üveg van közöttünk."
Elolvasom »
Az emlék temető. A sztori alapja talán jó, a kivitelezés szerintem sekélyes, de van benne pár szép gondolat. Remélem lesz akinek megtetszik és eltekint a gyengébb részektől.Már régóta itt "porosodott" a gépemen. Gondolom, ha már fáradoztál azzal hogy meglátogasd a blogomat, van még pár szabad perced. Jó szórakozást.
Elolvasom »
A kis hangya minden évben csak dolgozott egész nyáron,majd télen lement a föld alá az üregébe, és elfogyasztotta békességben azt, amit egész nyáron gyűjtögetett.Ez ment évről évre,majd a kis hangya az egyik nyáron ráunt a munkára és azon kezdett gondolkozni, vajon ő miért is van itt?
Bármit is csinált,nem múlt el az érzés, a jelentéktelenség érzése. Ezért hát úgy döntött hogy útnak indul és megtudja miért van itt, mit kell tennie, vagy hogy kiért kéne élnie.
Elolvasom »
